Jöhet még száz lóerő?

Megnyomsz egy gombot, az autó megtáltosodik, és rohanni kezd alattad - a trükk tudatalatti vágyként sokak fejében azóta ott motoszkál, amióta a nem éppen a filmművészet gyöngyszemei közé tartozó Halálos iramban első része lement a mozikban. Most legális keretek között, a valóságban is kipróbálhatom a mókát egy Audi A6 kormánya mögött. Először egy mezei gyorsítás következik álló helyzetből százra - nem rossz, nem rossz. Aztán a második alkalomnál a mellettem ülő gyári mérnök megnyomja a Szent Kapcsolót, és úgy megindulunk, mintha puskából lőttek volna ki.

Nitróbefecskendezés helyett csak annyi történik, hogy az eddig lekapcsolt második turbó is veszettül pumpálni kezdi a levegőt a motorba, így drámai hirtelenséggel épül fel a 650 Nm-es nyomaték (plusz ami netán véletlenül hozzáadódik egy demonstrációs célokra épített kísérleti járműnél).

Forrás: Audi
A háromliteres biturbó-dízel a kísérleti nyúl. Balra a hagyományos, jobbra az elektromos feltöltő fúj

Ezt a feltöltőt nem a kipufogógázok hajtják, hanem egy villanymotor, így gyakorlatilag alapjárattól képes felpörögni, mielőtt magasabb fordulaton átadná a stafétabotot hagyományos társának. Sokak álma az ilyen elektromos turbó, hiszen a gázáramlástól függetlenül képes szállítani a nyomást és kilapítja a nyomatékgörbét, mint szívleállás az EKG-csíkot. Csakhogy áramot fogyaszt, méghozzá nem is keveset. Ezt részben fékenergia-visszatáplálással próbálják ellensúlyozni az Audinál, de még gyerekcipőben jár a projekt. Az A6 nem elhanyagolható méretű csomagtartójának közel felét elfoglalja a 48 voltos akkumulátor, a feszültségátalakító és a sporttáskányi vezérlőegység, amit meg is szerettem volna örökíteni olvasóinknak. Ám ekkor a békés mérnök egy nyomatékos "Kein Foto, bitte" felszólítással közbelépett, mondván, ez még csak "Versuchswagen", azaz kísérleti kocsi. Annyit viszont engesztelésként elárult, hogy csak évek múlva, és eleinte csakis a kétturbós motorok egyik feltöltőjénél válhat szériaéretté a technika (persze akkor már magától kapcsol be), nem véletlenül próbálgatják először a 313 lóerős, háromliteres Bi-TDI motorban.

Forrás: Audi

Nyiri Repair Kft.

Nyiri Gyula Autószerelő mester

Telefon: +36 20 220 0741

Telephely: 1097 Budapest Kén utca 6. /Iparterület/

Székhely: 2314 Halásztelek Puskás Tivadar utca 21.

Nyitvatartás: H-P 08 - 16h
Sz-V Zárva

Email: auto.motordiag@gmail.com

Web: www.automotorszerelo.hu

Telephelyen belül másik épületbe költöztünk.

Telephely bal oldalán középen vagyunk. Kitáblázva /Nyiri Repair KFT/ (TGK gumis mellett!)
Az autó parkolónk is megváltozott! A telephely első részébe bal oldalon, piros felfestésben. Szintén kitáblázva.